Nos, újra itt:D Egyszerűen nincs kedvem aludni, és nemtudok mitcsinálni. A hülye májvacukros játékom már felhúzta az agyamat. Azzal nincs kedvem kokculni. Neten nem nagyon írnak már vissza. Márcsak Dániel maradt ^^ Mármint nem márcsak. Háles, hogy ő legalább még ittvan. Különben most oylan nagyon nagyon egyedül lennék ezzel a tök lámpással itt mellettem. Huh, tökjó érzés írni, miközben ezt hallgatom^^

Hát nemtudom... Azt viszont tudom, hogy... Ja mégsem. Mert nem tudom minek irogatok. Ugyanis amikor vissza olvasom a cuccaimat, akkor inkább úgyérzem, hogy törölném az egész oldalt -.- . 

Nem tudom mit tegyek. Olyan fura minden. Boldog vagyok. Már egy ideje. De iylen még nem volt velem. Nem tudom, hogy reagáljak erre. Vagyis, az rendben, hogy állandóan mosolyoghatnékom van. Mondjuk e miatt nem vesznek sokszor komolyan, de nem is gondolok szinte semmit komolyan. Ez viszont már probléma lehet. Mindegy, eddig még nem volt probléma. Inkább azzal van baj, hogy képtelen vagyok dönteni, amikor muszáj. Tehát, jó, eldöntöm reggel, hogy müzlit eszek és nem meleg szenyát. De amikor megkérnek valamire, hogy döntsek akkor nem. Én azt szeretném, ami a másiknak jó. És iylenkor nem érdekel mit akarok, általában alkalmazkodok a másikhoz. Ezért fura, ha megkérdez valaki. Véleményt tudok mondani. Bár néha azt is úgy, hogy ne bántsam meg a másikat. Nem lényeg. Csak jól esik leírni.^^ 

Ááhh, most nem megyek ki kakaót csinálni. Bár nagyon gondolkozom ezen. Hisz ez már szokásommá válik, hogy este kakaó mellett ülök le irogatni.

Most csak azért sem. Breaking the Habit. Huh, azt is derég hallottam :O . Najó, szasza, öszpontosíts. Ne írj már ennyi szemetet. Bár mindegy, úgyis csak én olvasom. És majd egy jót mosolygok magamon. De tényleg. Hogy el tűntek már a gportálos oldalak:D. Régen mennyit szarakodtunk ezekkel Nikollal. Mondjuk jó volt. Mert legalább csináltunk együtt valamit. És nem pedig az van, hogy most összeülnek az emberek azt' cigiznek meg vizipipáznak, meg piálnak. Jó, nem azt mondom, gondolom akkor is volt ilyen. Csak ez nem tudom. Fura nekem. Igen, ez is fura. Mint most minden. Ma egész nap úgy éreztem, mintha álmodnék. Nem tudom. Lehet, hogy csak azért, mert ugyebár Danival álmodtam, és mivel fel riadtam, nem tudta befejezni a mondatát... szasza sok pici butaságai. Kibontakoznak. Ilyen is kell. Különben már mást idegesítenék ilyen baromságokkal. Nem megoldás, hogy másra zúdítom mindenemet. Nekem kell megoldanom a gondjaimat. Ahogyan azt mindenki teszi. Nem így kéne kitűnnöm a tömegből. Egyáltalán minek kitűnni a tömegből? Ma már mindenki aki ki akar tűnni, az egyre inkább be olvad a tömegbe. Mert már mindenki ugyanúgy egyedi. Kicsit gáz. De ez van. Itt tartunk. Majd kinőjjük. Nahát. Megint írtam -.- . Bár ez még szerencsére nem oylan sok. Vagyis nemtudom. 

Ki akarok menni a teemtőbe. Beszélni akarok. Nagyival. Ő meghallgat. Sajnos szegény nem tud közbe szólni, hogy ne nyávogjak már neki, mert iylen baromságot még egy malac sem hord össze miközben szárnyakat növeszt és elrepül. Na ennek is sok értelme lett. Mindegy, temető. Anyám nem engedett el. Brühühü :'(. Pedig muszáj kibeszélnem magam. Vagy nem. Bár ez is egy megoldás, hogy leírom. Jobb mint a semmi. Bár azt sajnálom, aki valamilyen csoda folytán ide téved. Bár ez lehetetlen, ha csak nem adom emg a linket valakinek -.- . 

Najó, már nem tudok mit írni. Fáradnak a szemgolyóim. Bizony. Azért ma még korán keltem. Bár, végre holnap nem kell. Meg azután sem. És azután. Őszi szünet, emberek!!! Ez sem tart örökké... csak November 2-ig. 

Na pápám.