Igen, már megint sikerült egyedül maradnom. Este. Lámpafény mellett. Nem értem miért várom meg mindig, hogy mindenki elmenjen, hogyaztán magamra haggyanak. A lényeg, hogy fáj a hasam, és kurvára elegem van. Fociztunk tesin, és basszákmeg. Ha én, meg még néhány lány nem játszik, akkor nem is foci. A kurvák kiállnak, mert ők nem tudnák megerőltetni magukat, így mindent nekem kellett csinálnom. Aztán meg elvárják, hogy csináljak bármit is nekik. Hülye pitsák. Mindegy. Csak kezdem nem észrevenni, hogy bárkit is érdekelnék. Igazán. Az élet szar. És nem tudom mi lesz nyáron. Elvileg tök szupi lesz, de én nekem nincs jó kedvem. Bárki kérdezné, úgysem mondanám meg, mert nem számítana. Tényleg egyedül érzem magam, mert nincs olyan, aki folyamatosan mellettem lenne, úgy, hogy nem idegesít azzal, hogy állandóan jár a szája, vagy, hogy mindenen röhög... Aaah. Egyszerűen üresnek érzem magam és csak el próbálom nyomni az érzéseimet, hogy nem bánt, hogy nem jött el. Hogy hittem, de csalódtam. Hogy várok, de hiába. Én tényleg nem tudom már, hogy mit várjak az élettől. Sokkal könnyebb lenne mindent feladni, ahogy egy csomószor láthatjuk. Csak nemértem, én is korán kelek holnap, de azért... nem hagyom faképnél. Legközelebb leszarom mit gondol más, és csak az lesz amit én akarok. Nem tudom mikor volt utoljára az, amit én szerettem volna.

...