Nincs bevezető szöveg, kivagyok készülve.

Szóval az van, hogy énekelni szeretnék. Elkezdtem zongorázni, de hát az még ugyebár semmi. Bár már több mint a semmi, de még nem valami. Szóval eközött. És ilyenkor egyre jobban kedvem támad énekelni. A gáz az, hogy nem tudok. Még ha szép hangom is lenne hozzá. Énektanárhoz nem fogok járni, mert nem lenne jó befektetés. Semmi értleme nem lenne, van egy olyan érzésem. Bandázni nagyon nemfognak velem, mert egy senki vagyok iylen téren. Ezért nem látok Áronékon túúúl. Mertugye Áronék... hát őket is sajnálom. De azért ők sem mondhatnak semmit, mert ők sem profik, úgyhogy belehet fogni. Mert attólmég nekik énekelni fogok, és leszarom, hogy más mit mondd (ami nemigaz), de szerintem vannak nálam rosszabbak is. ÉS már elegem van, hogy mindig megkell felelni, mindig a másikhoz hasonlítom magam. Mert ettől fogok padlót. Mert nem vagyok oylan jó mint a másik, mert én más vagyok. Nem vagyok ő.

És akkor ez a bajom.

És akkor egyedül érzem magam.

Mert amikor kéne valaki, aki ott van mellettem, akkor nincs.

Amikor ülök a fürdőszoba kövön és hisztirohamosan bőgök.

Egyedül...

Meg kéne szokni, nem? Ez az élet? Most komolyan ezt nevezném életnek? Akkor inkább a halál... ugye? Igen.

Nem engednek élni.

De kik?

Szülők?

Barátok?

Féltékeny barát?

Vagy egyszerűen önmagad...?

Miért nem élsz? Elveszíted az összes lehetőségedet, és amikor ott vagy már, hogy nemsokára hullaszagtól fogsz bűzleni... akkor már cseszted. Nem?

Mindegy... De igazából mégsem. Kis csitri vagyok. Most kéne élnem. De mi az az élet? Meg szegni valahány törvényt, leszarni a többiek érzését? Én ezt sose tenném... akkor nem élek?

Már leszarom. Ez a hét megint nem lesz a hetem. Mert lappangok. Bizony. De ígérem magamnak, hogy feljavulok, és akár még hétvégére, de SENKI SEM FOG TUDNI MEGÁLLÍTANI!

Azt fogok csinálni amit akarok. És kész.

Most például csokit enni^^ tsőőő