Ma végre voltam temetőben...

Szóval... Ma végre eljutottam a temetőig. És tovább. Nagyim sírjához. Végre el mondhattam volna amit csak akarok. De nem bírtam magam kibeszélni. Nemtudom mi a baj velem... Pedig hallgatott mint a sír. :'( Ebben a pár napban oylan szarul érzem maga, hogy azt nem tudom leírni :S . Egyszerűen hiányzik is egy fontos személy. Sőt ha így vesszük, akkor kettő. Egyiknél ma voltam, ugyebár. Írtam még tegnap este neki egy levelet, amit ma a sírjánál nagy nehezen, kisebb-nagyobb sikerrel elégettem. Tudom. Ennek meg mi értelme volt? Csak jó érzés volt. És én közben végre beszéltem. Bár nehéz volt, mert mindenki ott mászkált-.- . És csak néztek "aza lány meg miért ül ott egyedül? :O" Komolyan, mintha azt hitték volna, hogy a szüleimet siratom. Lehet, hogy elefántot csinálok az egérből azzal, hogy ennyire ragaszkodom nagyimhoz. De nincs más akihez így ragaszkodhatnék. És ez nem is esik valami jól. Neki bármit elmondhattam. Nevetett a hülyeségeimen. Jó, azon mindenki szokott. De az más volt. Basszus nagyon hiányzik. És most nem csak ő :'(. Szörnyű ez a tehetetlenség. Elvileg holnap látnám másik emberkémet. De ma eddig nem beszéltem vele... ma már lemondtam róla:] Nem hiszem, hogy csak miattam feljön már. Huh, de szar napom volt:D. Legszívesebben sírnék mint a kisgyerek, és rohannék valakihez, aki szorosan átölel... ááh>.< k*rvaélet.

Najó, ezt inkább nem folytatom:]